Leírta a NAV, mit kell tenni, hogy a tajszám érvényes maradjon
Akár részletfizetést vagy fizetési halasztást is lehet kérni az adóhatóságtól.
Akár részletfizetést vagy fizetési halasztást is lehet kérni az adóhatóságtól.
Jelenleg 22 büntetőeljárás zajlik, 10 ügy iratai vádemelési javaslattal már az ügyészségnél van.
A volt NAV-vezetőt benzinkártyával fizette le egy cég, hogy ne legyen probléma az árucikkeik vámkezelésével.
A fővárosban egy bevallóra átlagosan 8,2 millió forint tőkejövedelem jutott, a miniszterelnök falujában 472,4.
Márciusról áprilisra tolták ki a végső dátumot a befizetésre.
Afrikai rendvédelmi szervek katonai kiképzéséről tárgyalt, és ebbe még Orbán Viktor öccsét is „belekeverte”. A Nemzetközi Úszószövetség Angol utcai székházában egy lehallgatásbiztos helyiséget alakított volna ki. Egy magánnyomozót és egy exrendőrt bízott meg azzal, hogy derítsék ki, kik akarnak ártani neki és egykori feleségének, a később miniszterré kinevezett Bártfai-Mager Andreának. Miután a magyar hatóságok elől meglépett, Dubajba repült. Meglepő részletekre bukkantunk, miután megszereztük és átnyálaztuk a vizes vb egykori gazdasági igazgatója, a körözés alatt álló Balogh Sándor ellen folyó vesztegetési ügy aktáit.
Több mint 100 milliárd forinttal csökkent a NAV teljes követelésállománya egy év alatt, azért is, mert az állomány egy részét behajthatatlannak minősítették.
2010-ben az áfa 22 százalékát, tavaly már csupán a 6,6 százalékát nem tudta beszedni az állam. Nemcsak a mérték, de a csökkenés nagyságrendje is kiemelkedő a régióban és néhány nyugati EU-országgal összevetve. Az áfarés csökkenése olyan intézkedésekhez köthető, mint az online pénztárgép, az ekaer vagy éppen az online számla bevezetése.
A szegedi önkormányzati képviselőt és társait több százmillió forintos áfacsalással gyanúsítják.
Július elsejéig kell csatlakozniuk a vállalkozásoknak a NAV online rendszerébe, de a zökkenőmentes átállásra több idő jut.
Az ingyenes számlázó program után telefonos alkalmazás is készült.
A klub ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy egy NAV-vizsgálat okozta a vesztüket.
Az szja-tervezeteket postázzák, de mások is számíthatnak levélre.
Újra csalók próbálják megszerezni a gyanútlan felhasználók személyes adatait, ezúttal a NAV nevében ígérnek pénzt. Aki figyelmesen elolvassa a levelet, azonnal észreveheti, hogy kamu e-mailről van szó.
Flashmobot tartottak több fővárosi helyszínen is.
Elég három hónappal később, július 1-ig átállni az új verziójú alkalmazásra, addig a korábbiból érkező adatokat is fogadja az adóhatóság.
A járványra tekintettel enyhítenek az adószigoron.
Több ezer oldalnyi nyomozati anyagot adott át a NAV az ügyészségnek egy három éve lekapcsolt adócsaló csoport ügyében.